Pethő Anita a kortàrs irodalmi életről

Mint ahogy a weblapra érkezés pillanatában érzékelhető, a fejlécben (gyakorlatilag az oldal elnevezésében) eszközöltem egy aprócska változtatást. Kivettem a nevemet (segítve ezzel, hogy más, jelenleg fontosabb, a “Pethő Anita” kulcskifejezésre alapozott projektjeim jobban érvényesülhessenek, helyette magyarázatként odaírtam, hogy ez az oldal 2016 előtti információkat tartalmaz. A hagyományos irodalmár állandó eposzi jelzőt is nemrég kezdtem tevékenységemmel összekapcsolni.

Pethő Anita irodalmi/ könyves blogjai között jelenleg természetesen az Egy olvasó naplója blog áll a centrumban.

A blog Nézőnapló kategóriaja azonban több szempontból is túlnőtt önmagán. Mint az innen-onnan már ismeretes lehet, a kategória elnevezése “a néző olvasónaplója” lerövidüléseként jött létre, és (leginkább történelmi témájú ) tévésorozatok epizódösszefoglalóit tartalmazza, a lábjegyzetekben kiegészítve a blogszerző által a témában olvasott könyvek (elsősorban történeti non-fiction művek) listájával.

Van azonban egy sorozat, amely , lévén a hatodik évad végén immáron 75 epizódról beszélhetünk, egy olyan óriásira duzzadt téma, hogy érdemes külön projektjént kezelni.

Az Outlander sorozat (STARZ produkció) Diana Gabaldon azonos című regénysorozatának televíziós változata. A javarészt a 18. században játszódó időutazós fantasy a műfaj adta keretek között lehetőséget teremt a történelemhez (“A Nagybetűs Történelemhez”) fűződő viszonyunk újragondolására, miközben a különböző idősíkok egymásbajátszása, az utólagos történeti tudás és az események e tudással felvértezett át-, meg- és túlélése a történelmi események morális vetületeire is ráirányítja a figyelmet.

Nem meglepő tehát, hogy olyasvalaki, aki a történelmi fikciót kutatja, kiemelten foglalkozik ezzel a monumentális történetfolyammal.

Link: Outlander-kuckó, Pethő Anita Nézőnapló (Egy olvasó naplója) sorozatának blogmelléklete.

A pethoanita.wordpress.com oldal 2010 és 2016 között frissült rendszeresen. Vagyis életem azon szakaszában, mikor a magyar irodalmi életben aktívan jelen voltam kritikusként, újságíróként, időnként szerkesztőként.

Az oldal azt a célt szolgálta (volna), hogy a szakma más, velem hosszabb-rövidebb (alapvetően alkalmi) munkakapcsolatban álló képviselői egy részletes, átfogó képet kaphassanak tevéknységemről.

Hogy csupán néhány kattintásnyi fáradtágot véve, tisztában lehessenek azzal

• hogy a történelmi fikció (pontosabban a múlt fikciós reprezentációs formái – nevezzük nevén, ha már szakmabeliekről van szó) a központi kutatási témám

• hogy miként országúti kerékpáros könyv- és blogszerzőként, úgy kulturális szakíróként is a sikeres kezdők (értve jelen esetre pl az első-/másodköteteseket) szolgáltatják számomra a legérdekesebb, a kreativitásomat jótékonyan felborzoló témát

•hogy bár bölcsészdiplomával rendelkezem és egy félbehagyott irodalomtudományi PhD képzést is magam mögött tudhatok, semmi közöm az “elefántcsonttoronyban élő kékharisnya” sztereotípiájához (helló, kerékpárversenyekről írok könyveket!)

• hogy két családi kisvállalkozás társtulajdonosaként/ ügyvezetőjeként másfajta (kapitalistább, piaci alapú) szemléletet képviselek mint a közszféra állami függőségen kívül másféle létezési formát nem ismerők világában élők

• hogy könyvekkel foglalkozni (tekintve, hogy lényegesen kisebb költségigényű vállalkozás, mint például filmet készíteni) csupán a kulturális vállalkozói hosszú távú céljaim első, s nagyjából egy évtizedet jelentő állomása lett volna akkor is, ha nem történnek olyan események, amelyek miatt mentális egészségem érdekében jobbnak láttam ezzel a toxikus közeggel minden kapcsolatot megszakítani

És így tovább.

A történet vége közismert.

És hagynám is ezt az oldalt az internet süllyesztőjében eltűnni, ha a keresőmotorok nem hoznák ki a többi – többségében azóta útjára indított – weboldalaimmal/projektjeimmel hasonló erősségűre. (A 21. század keserű iróniája, a kereső algoritmusok fontosabbnak tartják életem ezen korszakát, mint azok a szerkesztők és kreatív alkotók, akikkel elvileg éveket át szakmai kapcsolatot tartottam fenn).

Egy szó mint száz, noha a blog pályafutása 2016-ban elvileg véget ért, praktikus okokból előfordulhatnak később készült, tájékoztató jellegű bejegyzések is, amelyek azt segítik, ha valaki az én nevemre guglizva ide kattitott, mutassam, hogy milyen más oldalok találhat velem kapcsolatos friss lényegi információt.

Ugyancsak előfordulhatnak angol nyelvű bejegyzések is , szintén informatív jelleggel.

Pethő Anita

Az Egy olvasó naplója blogot még azzal az elgondolással indítottam 2014-ben, hogy a különféle kulturális portálokon megjelenő, látszólag különféle témákat érintő (bár kétségtelenül az irodalomközvetítés territoriumán belül maradó) cikkeimet egy helyre csatornázzam be, kiegészítve azokkal az írásaimmal, amelyet különböző okokból eleve saját felületen közlök, de amelyek még inkább elősegítik a látszólag egymástól távol álló témák közti kohéziót. Ezért olvashatók az első változatban kis színes hírek, érdekességek is, ahogyan azt a kerékpáros blogom elmúlt közel egy évtized alatti szerkesztése soráni tapasztalatom alapján hasznos kiegészítő bejegyzéstípusnak ítéltem meg.

A blog tartalma és intenzítása végül nem szakmai okokból (bár végül is a szakmai területen tapasztalt folyamatos lélekromboló félreértésből eredő, mentális egészséget érintő problémák tehát valahol mégiscsak szakmai okokra vezethetőek vissza) messze elmaradt a tervezettől (nem az volt a baj, hogy ne lett volna annyi publikációm folyóiratokban. és portálokon, hogy ne lehetett volna tematikus csokorba szedni őket, hanem mert egyre erősebben lüktetett bennem a gondolat, hogy de hát minek?), de úgy hagyom ott, abban a formában, ahogyan az első nekifutás sikeredett.

És ezzel egy időben útjára indítom az

új Egy olvasó naplója blogot.

Hogy mennyiben lesz más, mint a régi, még nem tudom, főleg úgy, hogy jó ideig (úgy 40-50 évig) nem igazán kívánok magyar folyóiratokban, portálokon publikálni, többek között azért, mert egyszerűen lehetetlennek látom, hogy úgy menedzseljem az írasaimat (például keresőoptimalizációs és más, a digitális szövegalkotás esetében nélkülözhetetlen szempontokból), ahogyan szeretném, és ahogyan azt a saját felületeimen sikerrel tudom végigvinni. (S nyilván nem akarok még egyszer abba a csapdába esni, amely a mentális összeomlás határára juttatott.)

Vagyis a máshol közölt publikációim -lévén nem kívánok máshol publikálni, kizárólag csak a saját webfelületeimen -tematikus egy csokorba gyűjtése értelemszerűen kimarad az új változatból.

A friss magyar szépirodalmi termésről persze továbbra is tervezek írni, csak abból a bizonyos toxikus és önmagán túllátni nem akaró diskurzusból kívánok kimaradni.

Aztán majd valahogy alakul, hogy mi lesz belőle.

Könyvkritika:

AZ ELVESZETT KONCEPCIÓK REGÉNYE
Jennifel Clement: Elveszett lányok országa (Libri 2015.) –  Szépirodalmi Figyelő 2016/2

Napjainkban az információs szupersztrádán olyan sebességgel száguldanak a hírek, hogy gyakran már a legmegdöbbentőbb események sem váltanak ki belőlünk különösebb érzelmeket. A mexikói közállapotok kapcsán talán el-elolvasunk néhány horrorisztikus történetet, mi történt egy autóbusznyi munkással, hova tűnt egy falu egész férfilakossága, akik ártatlanul keveredtek bele a drogmaffiák harcába, ám idővel már csak fásultan konstatáljuk, igen, tudjuk, arrafelé így mennek a dolgok. Jennifer Clement Elveszett lányok országa című regénye éppen ezzel a fásultsággal szándékozik szembemenni azáltal, hogy egy kamaszlány szemszögéből mutatja be ezt a világot. Régi, bevált módszer ez, ahogyan egy író egy gyermek tapasztalatain keresztül kíván az érzelmekre hatni. Persze mint mindig, most is kapcsolódnia kell ehhez egy olyan motívumnak, mely az észak-amerikai és európai hétköznapi élet szempontjából extrémitásnak számít, és rögtön ledöbbenti, ezzel együtt berántja a regény világába az olvasót. Ebben az esetben az a mozzanat lesz a figyelemfelkeltő elem, hogy a főszereplő kislány és társai nem élhetik ki kislányságukat, kénytelenek fiúnak maszkírozva élni, nehogy felfigyeljen rájuk valamelyik drogbáró, vagy annak egy embere, akik aztán elrabolhatják őket szexrabszolgának.”

A teljes cikkért keresd a Szépirodalmi Figyelőt újságárusoknál!

Tudósítások:

TEST, BESZÉD, NYELVTELENSÉG
Beszélgetés a testről a Semmelweis Orvostudományi Múzeumban. (2016. április 7.) 

“Két fiatal orvosról szól Tompa Andrea 2013-ban megjelent Fejtől s lábtól című regénye. Mind a férfi, mind a női főszereplő esetében nagy hangsúly esik a saját testhez fűződő viszonyra, és hogy ez milyen eltérő módon kaphat és kap formát a 19. század és 20. század fordulóján a két nem esetében.  A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban a regényből kiindulva test és identitás viszonyáról beszélgetett Oltai Kata művészettörténész, Tompa Andrea író, színikritikus és Varga Benedek orvostörténész, a múzeum főigazgatója.”

Teljes cikk a Bárka Online oldalán>>>

EGY KÖLTŐ, AKINEK KÖLTÉSZETES AZ ÉLET
Csukás István születésnapi köszöntése (2016. április 5.)

“Csukás István közönsége a legkíméletlenebb és legszókimondóbb kritikus: a gyerekeket ugyanis nem lehet becsapni, hosszútávon félrevezetni. Az ünnepelt mégis képes volt évtizedeken át fenntartani az érdeklődést meséi iránt, ehhez nem nagyon kellett látványos trükkökhöz folyamodnia, elég volt csupán értenie és szeretnie a gyermeki lelket.  Figurái élő, izgő-mozgó alakok, akik egy életen át elkísérik egykori olvasóikat.

A mese nem tréfadolog, és nélküle nem teljes az élet, mesét mondani bizony komoly, felelősségteljes tevékenység is egyben.  A mesemondó Csukás mellett azonban létezik a költő Csukás is, bár kevésbé áll reflektorfényben, de megrendítő versei (pl. Ima a vadevezősökértvagy  az Orr-beszámoló a Szépvölgyi út 67-től a Kolosy térig) is a 20. századi magyar líra legkiemelkedőbb alkotásai közé tartoznak.  Míg kortársai a lét végső értelmén, a történelem nagy drámáin, a magány pusztító erején merengtek, addig ő a hétköznapok örömeire is koncentrált, egy napsütötte nyári délutánra, egy asszony nevetésére vagy éppen egy tiszta ingre.”

Teljes cikk a Tiszatáj Online oldalán>>>

“HÁT ILYEN EGY ÍRÓ”
Spiró György köszöntése (2015. április 5.)

“A népszerűségnek sok összetevője van, nem feltétlenül csak az állandóan kiemelkedően magas minőségű szakmai munkán múlik, néha bizony nem is lehet racionálisan összekötni az adott ember tevékenységével. Ki tudja, talán tényleg egy bőr- vagy farmedzseki a kulcsa, vagy az a bizonyos, a könyvek védőborítóján felbukkanó pimasz, csibészes tekintet.   Másrészről azonban ekkora tömeg láttán nem lehet nem gondolni a magyar – vagy ha úgy tetszik, ká-európai – kultúrafogyasztási szokások egyik jellegzetességére: a társadalom azon mindig kisebbségben lévő tagjai, akik a könyvek szeretetében szocializálódtak, bizony előszeretettel fordulnak az írók felé, amikor elbizonytalanodnak és eltanácstalanodnak, és valamiféle útmutatást, magyarázatot szeretnének kapni arról, mégis milyen világban is élünk.”

Teljes cikk az Irodalmi Szemle oldalán>>>

A SZÓVIRÁGOKAT MELLŐZNI ÉRDEMES
(10  éves a Balassi Intézet műfordító képzése)

“[…]lenyűgözi a magyar nyelv gazdagsága és apró nüanszai, ahogyan egy szótőből bokrok fejlődnek ki, és ezek bonyolult hálózatot alkotnak. Legyen szó akár arról, hogy az igekötők által milyen sokszínűen és árnyaltan  fejezhetjük ki magunkat, vagy hogy még a jövevényszavak is hogyan fejlődnek tovább a magyarban ezt a képiséget megtartva. Például ahogyan a font és a lat mértékegységekből megszületik a fontolgat és a latolgat, és könnyen magunk elé képzelhetjük, ahogyan valaki  a piacon egyszerre méricskél és töpreng. Teresa Worowska úgy fogalmazott, a magyar próza kiemelkedő alkotásaiban nem egyszerűen szóképek, de egész festmények vannak egy-egy hasonlatban is, mindezt pedig Márai Sándor írásaiból vett idézetekkel igyekezett alátámasztani.”

Teljes  cikk a prae.hu oldalán>>>

SZOMSZÉDOK VAGYUNK, DE KEVÉSSÉ ISMERJÜK EGYMÁST
23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál előzetes sajtótájékoztató (2016. április 12.) 

“A könyvfesztivál szlovák díszvendégsége egyfajta “pilot-projektnek” is tekinthető, ahogyan azt az előkészítésben résztvevő Karádi Éva is megfogalmazta. Nagyjából egy éves munkáról van szó, melyben fontos szerepet játszottak többek között azok a találkozók, amikor a magyar kiadókat célzottan keresték meg a profiljukba illő szlovák alkotásokkal. Miroslava Vallová, a szlovák szerzők műveinek hazai és külföldi ismertté tételével foglalkozó Irodalmi Információs Központ igazgatója szintén a fordítók munkájának fontosságára hívta fel a figyelmet. A Könyvfesztivál hagyományos beharangozóján az intézetvezető beszélt arról, hogy bár Szlovákia és Magyaroszág szomszédosak egymással, mégsem ismerjük egymást igazán, és többek között köszöni a budapesti Szlovák Intézet és Deák Renáta munkáját, hogy összefogta, mintegy szárnyai alá vette a szlovákról magyar nyelvre fordítókat.”

Teljes cikk  a prae.hu oldalán>>> 

23. BUDAPESTI KÖNYVFESZTIVÁL NAPI ÖSSZEFOGLALÓ BESZÁMOLÓ
Péntek: Túszul ejtett a 20. század

“Van abban valami bájosan groteszk, hogy egy írók között elköltött egész nap végén végül egy filmrendező egy mondata ragad meg igazán: ahogyan Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondokcímű filmje kapcsán azt mondott, „anyám magával vitte a 20. századot”. Mert én pont fordítva érzem.  Szerintem a huszadik század ragadott el bennünket magával menthetetlenül.

Nagyjából félidőben érkezem a Márai Sándor terembe a szlovák írónő, Veronika Sikulová kettős könyvbemutatójára (Metettéri, Hiányos fiasítás). A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál rendszerint rengeteg érdekes beszélgetést kínál, pechemre azok, amelyek engem érdekelnek, valahogy mindig egy időben zajlanak, így hát dönteni kell: vagy egyet végigülni, miközben másik háromról lemaradok, vagy mindenbe kicsit belehallgatni, lehet nem épp a beszélgetés legizgalmasabb részénél.

Sikulová könyveiről egy röpke negyed óra alatt is megtudhatom, hogy a hétköznapi apró történetekre koncentrálnak. Hogy az élet a mindennapi rutinról szól, például, hogy az emberek nap, mint nap bemennek a munkahelyükre. A Hiányos fiasítás azt a klasszikus történetmesélői attitűdöt testesíti meg, amikor egy fontos veszteség – például az anya halála, ezért a kapcsolat Fekete Ibolya filmjével – révén valaki apró emléktöredékekből összerak egy egész sztorit. Részletet is hallhatunk a szövegből, méghozzá Závada Pál tolmácsolásában. Ebből kiderül, hogy Sikulová rendkívül líraian és főként érzékien képes még a befőzés tevékenységét is ábrázolni.

De ne szaladjunk ennyire előre!  Kezdjük szépen az elejénél! Túlélve legújabb kalamajkáimat a friss budai fonódó villamoshálózattal, szerencsére időben érkezem az Európa Potba, ahol immáron hatodik alkalommal rendezik meg az Európai Írótalálkozót. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon számomra évek óta az explicit módon az európaiságra reflektáló programok a legizgalmasabbak, és most épp lehetőségem adódott 3-4 év kihagyás után újra végigülni a Millenáris bejáratánál található épületben mind a négy tematikus blokkot.

Jegyzetelés közben rendszerint reflektálok az elhangzottakra: keresztbe fordítom a noteszem, és úgy írom le, ami a beszélgetés kapcsán eszembe jut. A nap végére megsokasodnak a spirálfüzetemben a „merőleges” szövegek. Hiszen amennyire része a mindennapi életünknek a kelet-nyugat (és nem kevésbé az észak-dél) megosztottság, mégis absztrakt, elméleti témaként gondolok rá, ahogyan a programfüzetben olvasok róla. Majd hallgatva a beszélgetést, rádöbbenek, a megosztottság sokkal hangsúlyosabban benne van az európai létben, mint amennyire az kényelmes lenne.  Ne feledjük, alig valamivel több, mint negyed évszázada még egy fal osztotta ketté Európa egyik legfontosabb metropoliszát! Jelenleg pedig a flamand-vallon helyzet eszkalálódik, amiről pedig iskolás koromban még, mint pozitívumról – például, hogy lehet a kétnyelvűséget a közigazgatásba integrálni – tanultam.

A négy beszélgetés közül az első három egyértelműen az európai értékek, mentalitás, sőt identitás válságáról szólt, ezek után a negyedik blokk – amikor a fiatal felnőtt generáció nomád, hibrid valamint „expat” életmódja került terítékre – furamód valamiféle kényszerű mosolyú, erőltetett hurráoptimizmusnak hat.

Európa ugyanis nem más, mint önnön múltja és egyben önnön múltjának kritikája is.  Ebből a szemszögből fontos identitásképző elem lehet akár az első világháború is.  Azon túl, hogy nem véletlen, hogy világháborúnak nevezzük, van ebben az eseménysorban valami összeurópai: a kontinens ifjúságának színe java indult a „dicsőség mezejére”, hogy aztán a lövészárkok nagyüzemi halálgyárából térjen haza – már ha egyáltalán hazatért.  A somme-i csata elsősorban az angolok tragédiája, ahogyan Glattfelder Béla, a bemutatandó kötet fordítója is kihangsúlyozta, a brit hadsereg ebben az egy csatában több katonát veszített, mint három másik háborúban összesen.  Martin Middlerbrook könyve,  A somme-i csata első napja egyetlen egy napot,  a legelsőt  dolgozza fel, így beilleszkedik azoknak a történeti munkáknak a sorába, amelyek a nyelvi-narratív fordulat után a szaktudományos munkák különféle speciális elbeszélési lehetőségeivel játszanak.

Egészen biztosan izgalmas lehetett végighallgatni az egész programot, ám a Gyerek(b)irodalomból felhallatszó afrikai tamtam és a  Kner Imre teremben megülepedő fülledt meleg inkább arra késztetett, hogy inkább más  ezzel egy időben rendezett programokra is be-benézzek. Mert hiszen péntek délután szépen lassan feléled a Könyvfesztivál, beindulnak a dedikálások (például Oravecz Imre, Tőzsér Árpád), miközben az ide-oda rohanó újságírónak is egyre gyakrabban kell bocsánatot kérnie, ha át akar vágni a tömegen. De ne mérgelődjünk a sokaság és zsúfoltság miatt, hiszen épp ez a cél: minél több embert – potenciális olvasót – becsábítani a könyves standok közé.”

Mind a négy nap összefoglalója egy linken a Bárka Online oldalán >>>

KITÖRNI AZ ISMERETLENSÉGBŐL
(Európai Írótalálkozó 2016. április 22.)

“A szlovák irodalom jelenlegi nemzetközi megítéléséről szólva Miroslava Vallová arról beszélt, hogy a szlovák irodalmat épp azért, mert a témák annyira beágyazódottak a közép-európai létbe, előtanulmányok nélkül nem igazán érti meg például egy amerikai. El kell telnie kis időnek, hogy a már korábban olvasott regények által megteremtődjön a befogadást segítő kontextus. Szerinte a szlovák irodalom terra incognita. Hasonlóan fogalmazott Martin Bútora is, szerinte a szlovák irodalom az európai irodalom rejtett kincse. Pavel Vilikovský szerint is nehéz közvetíteni, de ő úgy gondolja, hogy e tekintetben általában véve nehéz helyzetben van az irodalom. Katarína Kucbelová pedig, látva más nemzetek külföldi irodalomnépszerűsítő programjait, úgy véli, lényegesen több pénzt kellene Szlovákiának is ebbe a tevékenységbe fektetnie. A legnagyobb probléma persze továbbra is a nyelv kérdése, a szlovák vizuális művészek például könnyebben megtalálják saját nemzetközi közönségüket.”

Teljes cikk a prae.hu oldalán>>>

KELET-AMSTERDAM JEKYLL ÉS HYDE-JA
(Herman Koch a Könyvfesztiválon)

“Herman Koch számára A vacsora című regénye hozta meg az igazán komoly sikert. Az író szerint ennek oka egyrészt a témában rejlik, hiszen egy speciális témát dolgoz fel, ahogyan a szülők felelősséget vállalnak bűnt elkövető gyermekeikért. Másrészt a nyelv, amin megírja ezeket a történeteket, inkább nevezhető politikai inkorrektnek, ez szintén érdekesebbé teszi őket. Ugyanakkor a beszédmód vízválasztó is általában Koch alkotásainak megítélésében: az európai olvasó többet elbír belőle, az Egyesült Államokban viszont már zavaró. Oroszországban pedig teljesen megfordul a morális nézőpont: hogy egy szülő saját maga érezze azt a társadalmi felelősséget, hogy gyerekét önként adja át a rendőrségnek, ha valami bűnéről tudomást szerez, Koch szerint  az orosz ember számára elképzelhetetlen.”

Teljes cikk a prae.hu oldalán>>>

HATÁRÁTLÉPÉSEK
(Magyar folyóiratok tematikus szlovák számainak ismertetője, 2016. április 23.)

“Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője szerint ez a fajta sznobizmus általános, ugyanakkor ha saját folyóirata érdeklődési területéről kell szólnia, épp ellenkező tendenciát tud felmutatni. A Jelenkor mindig is érdeklődött a közép-európai irodalom iránt, ez részint abból a kényszerű helyzetből adódott, hogy a rendszerváltás előtt az amerikai irodalom újdonságairól kevésbé lehetett folyóirati szinten számot adni. A kiadvány nagyjából másfél évtizede azonban egy folyóirathálózat része, amely a ljubljanai Apocalyptica kezdeményezésére jött létre, többek között osztrák és lengyel periodikák közreműködésével. S ha már szlovének, Ágoston szerint ebben a régióban az is probléma lehet egy nemzeti irodalom esetében, hogy mekkora a lakossága egy adott országnak, és ezen belül is milyen nagy számú az olvasóközönség. A szlovén irodalom esetében értelemszerűen jóval alacsonyabb példányszámokról beszélhetünk, mint a lengyel könyvpiac sikeres szépirodalmi alkotásait tekintve.”

Teljes cikk a prae.hu oldalán>>>

További/egyéb:

HÉTKÖZNAPI MOZZANATOK, MEGVÁLASZOLHATATLAN KÉRDÉSEK
R.Nagy Krisztián szövegeinek elemzése

“Nem biztos, hogy szerencsés azzal kezdeni egy fiatal prózaíró értékelését, hogy kinek nem ajánlanám, véleményem szerint ki ne olvassa el R. Nagy Krisztián elbeszéléseit. Pedig ez adott esetben – s mint az alább látható lesz, ez éppen egy ilyen eset- akár dicséret is lehet.

A Valami nincs rendben című írás ugyanis tipikusan az a szöveg, ami nem ideális olvasmány éjszaka közepén egy egyedül élő és a külvilágból érkező ingerekre az átlagosnál érzékenyebben reagáló olvasó számára. Ijesztő az alaphelyzet: egyszer csak egy patkány esik az elbeszélő ölébe, amitől ugyan azonnal megszabadul, de az ezt követő hétköznapi cselekvéssor tovább fokozza a kellemetlenség érzetét. Egy-egy apró mozzanat csak, ahogyan a szereplő többször is tölt magának egy pohár vizet, de aztán nem issza meg, inkább kiönti. A lehajtott WC-ülőke, amire az illető a biztonság kedvéért még egy jó vaskos könyvet is rátesz.”

Teljes szöveg az Irodalmi Szemle 2016. áprilisi számában.

MINDEN JÓ MŰ MODERN
(Interjú Nényei Pállal)

“PRAE.HU: Nem kíméli a könyv a gyerekeket. Ahhoz képest, hogy szórakoztató formában adja elő témáját, rengeteg információval szolgál. Szabad a gyerekeket ennyire terhelni?

NÉNYEI: Vitatkozom azokkal, akik erőltetik az örömelvet, akik szerint úgy kellene rászoktatni a gyerekeket az irodalomra, mint a drogra. Mert ez nem mindenkinél működik. Az olvasás öröme hosszú tanulási folyamat eredménye, ez a tanulás pedig valakinek erőfeszítés, valakinek gond nélkül megy. Nem mindig egyszerű az agyunkban kapcsolódási pontokat kiépíteni. De ahhoz, hogy ezeken a pontokon legyen adatforgalom, kellenek adatok – szövegek, adatok, hogy tudjunk asszociálni. A metaforáról például azért kell tanulni, hogy meg tudjuk fogalmazni azt a nyelvi jelenséget, amivel egyébként nem csak a költők, hanem minden hétköznapi beszélő is él. Nem azért, mert anyag.”

Teljes cikk a prae.hu oldalán>>> 

Könyvekről:

Nem könnyű menekülés (Csurgó Csaba: Kukoricza)  – prae.hu

Úgy köti le az érdeklődésed, hogy közben elaltatja a figyelmed. Látszólag egy olyan világba kalauzol, amire könnyen mondhatod, hogy ezt ismered, erről már sok könyvet olvastál, s talán még annál is több filmet láttál, s közben elvárásaidat is ezekhez az előismeretekhez igazítod. Így aztán észre sem veszed, hogyan változik az ismerősnek vélt környezet egy rémálom díszleteivé, de már nyakig benne vagy, képtelen vagy letenni a közel 700 oldalas könyvet, egyszerűen végére kell járnod a történetnek…
A cikk folytatásáért kattints ide!

Szívtúladagolás (Kőrösi Zoltán: Szívlekvár)  – Szépirodalmi Figyelő 2015/1

Nehéz helyzet elé állítja Kőrösi Zoltán Szívlekvár című regénye kétarcúságával a kritikust. Mágikus realista keretek közé illeszteni a huszadik század középső harmadának regényszerű felidézését, ezáltal egyszerre tenni ingataggá és egyben felszabadulttá az értelmezési kereteket, alapvetően örvendetes vállalkozás, ha tudjuk, hogy mind a történettudomány, mind a szépirodalom régóta küszködik a múlt század nagy kataklizmáinak hiteles ábrázolási lehetőségeivel. Ám rögtön el is apasztja a szabad értelmezések sorát, ha e mágikus realista motívumok középpontjába a szív fogalmát helyezi, ami nagyon is kedvez az afféle közhelyekbe sűrített álbölcsességeknek, hogy a regény mondanivalóját nem érteni, hanem érezni kell, és hogy ha valaki elméleti oldalról (is) közelít a történethez, az biztos nem volt még tényleg igazából szerelmes, és nyilván olyan fiatal, hogy koránál fogva nem érezheti át a lényeget…

(online elérhetőség később)

Egy ká-európai költő versei 2014-ből (Fehér Renátó: Garázsmenet) – Bárka 2015/2

Minden bizonnyal kevés olyan fiatal költő akad, akinek első kötete bemutatóját verseiből készült paródiákkal ünneplik a kortársak. Ráadásul úgy, hogy túl a szűkebb értelemben vett irodalmiságon kívüli tényezőkön – személyes népszerűség, a programfajta aktuális divatja – is érzékelhetően jól működnek ezek az alkalmi költemények, nagyszerűen visszaadják a költőre már most annyira jellemző egyedi, kiforrott, senki máséval össze nem téveszthető hangot…

(online elérhetőség később!)

Kritikai írásaim teljes  listájáért (2010-től) kattints ide!

Rendezvényekről

(a teljes szövegért kattints az adott cikk címére!)

Az olvasó nem az író ellensége (22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, 2015. március 26) – prae.hu 

…Jonathan Franzen, akinek az Európa Könyvkiadó Diszkonfortzóna címmel adja ki önéletrajzi könyvét – nehéz természetű ember hírében áll, amolyan igazi fenegyerek. Megnyilvánulásai provokatívak, nagyon éles, határozott véleménye van az őt foglalkoztató dolgokról. M. Nagy Miklós néhány gyakorlati tanáccsal is ellátta a jelenlévő újságírókat, hogy akár sajtótájékoztatón, akár interjúhelyzetben milyen jellegű kérdéseket igyekezzenek kerülni a sikeres együttműködés reményében..

Embernek maradni (Beszélgetés az I. világháború és a színházi élet viszonyáról, 2015. március 26.) – Bárka Online

…a beszélgetés során azonban az is jól érzékelhetően kidomborodott, hogy a színjátszás valami sokkal mélyebben emberi, akár befogadói, akár aktív résztvevői oldalról, minthogy a művelt polgárság és arisztokrácia kiváltsága lett volna csupán, bár kétségtelen, volt különbség aközött, milyen jellegű darabokat játszottak a közlegényeknek és a tiszteknek. De a harcok szünetében nem csak az állami támogatással megszervezett színi társulat állt közönség elé, gyakoriak voltak ad hoc előadások is, ahol bárki szót kaphatott, akár zenélni vagy éppen bűvészkedni tudott… 

Babapara a Katonában (ArtPopkönyvek sorozatindító könyvbemutató, 2015. március 24.) – prae.hu

…A babaház úrnőjében is akadnak olyan helyzetek, amikor ijesztőnek hatnak a benne szereplő játékok, ám valószínűleg Jessie Burton igencsak meglepődne, milyen babák társaságában mutattták be a regényét Magyarországon. Karafiáth Orsolya csinos kis összeállítással szolgált titokzatos sorsú, félelmetes vagy épp nevetséges, esetleg botránykeltő babákról. Szó esett arról a fóbiáról is, amikor valaki attól retteg, hogy egy játékbaba vagy egy robot egyszer csak életre kel, és Karafiáth nem titkoltan igyekezett bemutatójával ezt az érzést minél több jelenlévőből előcsalogatni…

Az öröm az egyetlen fegyverünk (Az 50 éves Kun Árpád köszöntése, 2015. március 23.) – prae.hu

Egyáltalán nem szokatlan, ha egy tudósító egy irodalmi programot “baráti hangulatú” vagy “családias” kifejezésekkel jellemez. Annál ritkább azonban, amikor  olyannyira illenek ezek a jelzők egy eseményre, hogy a sokat látott újságíró is már-már zavarba jön, szabad-e holmi beszámolóírással belepofátlankodnia a meghitt és bensőséges idillbe.  Ilyen szokatlan élmény volt a hétfő esti rendezvény is a Nyitott Műhelyben…

Mit lehet kezdeni a pusztítással? (Beszélgetés Térey Jánossal a Műcsarnokban, 2015. március 12.) – prae.hu 

…egy épület, tér, vagy egy egész városrész felújítása Térey János szerint etikai és társadalmi kérdéseket von maga után, amik messze túlmutatnak azon, amit mindebből egy irodalmi alkotásba, például Drezda pusztulásáról szóló versciklusába bele lehet foglalni. A város felújításával,  például a Frauenkirche rekonstruálásával kapcsolatban is felemás érzései vannak: egyrészt persze jó dolog a felújítás, a régi értékek helyreállítása, ugyanakkor számára a római Forum Romanum a követendő példa, ahol a megőrzésben benne foglaltatik a pusztulás módjának megőrzése is. Az említett versciklussal kapcsolatban egyébként Bazsányi Sándor szóba hozta azt a belső feszültséget is, ahogyan egy a pusztulásról szóló  írás egyben nyelv általi újrateremtést is jelent…

Női történetek a veszteségről (Nőnapi beszélgetések a Kossuth Klubban, 2015. március 7.) – prae.hu

…bár Uri többször hangsúlyozta, hogy regényében a veszteségérzés ábrázolása volt a kihívás számára, és nem néprajzi vagy szociográfiai jellegű tényregény írása, szó esett a számik helyzetéről is, a korábbi évtizedek erőszakos asszimilációjáról és arról, hogy nagyjából a 80-as évektől fordult a helyzet. Szokatlan volt hallani közép-európaiként, hogy egy toleránsnak – és visszautalva az előző beszélgetésre, hofstedei értelemben femininnek – tartott társadalomban sem igazán régóta érték a kisebbségek egyenjogúsága, és hogy tagjaik hasonló életstratégiákat választanak, mint ami nálunk is jellemző. A számik hosszú ideig szégyellték származásukat, igyekeztek eltitkolni, hiszen a kitörés és társadalmi előrelépés lehetősége csak így adatott meg, miközben a harmad-, negyedgenerációk mit sem tudtak felmenőik kultúrájáról, saját származásukról…

Megvadított démonok, hiteles elbeszélések (Frissítő Potozky Lászlóval és Szalay Zoltánnal, 2015, február 27.) – prae.hu 

…egy adott témához illő megfelelő nyelv kidolgozása Éles című készülő regényében is komoly koncentrációt igénylő feladat volt. A történet egyes szám első személyű elbeszélője egy fiatal férfi, akinek Potozky igyekezett saját szóbeli stílusát, szóhasználatát átadni. Mint mondta, egy írónak más az írásaira jellemző egyéni stílusa és más a hétköznapi beszédben megnyilvánuló nyelvhasználata. Készülő regényében igyekezett ezt a távolságot minimalizáni, és egy olyan apróságra is odafigyelt, hogy ne szerepeljen a szövegben az azonban szó, mivel az szerinte túl irodalmi…

Minden író hagyományőrző (Közelképek írókról kismonográfia-sorozat könyvbemutató, 2015. február 26.) – Bárka Online

…Temesi Ferenc például arról beszélt, hogy nem igazán érdemes különbséget tenni kevésbé konzervatív és konzervatívabb nézetek között akkor, ha irodalomról van szó, miden író konzervatív, hisz valami régebbit őriz írásai által, s lehet bármennyire is avantgárd alkotó valaki, attól még belehelyezkedik egy hagyományba, tulajdonképpen mindig valamilyen hagyományt őriz. Temesi örült annak, hogy Vasy Géza írt róla könyvet, még ha világuk távol is áll egymástól, ahogyan azt Pécsi Györgyi, a beszélgetőtárs megjegyezte.  Az élő író nem jó, az élő író mindig elmozdul, viccelődött Temesi Ferenc azzal, hogy milyen érzés egy monográfia témája lenni, s arról beszélt, régen ezt csak már lezárult pályájú (elhunyt ) alkotókról volt szokás. Számára azt is furcsa látni, hogy a neve a könyv címe helyén szerepel…

Eseménytudósításaim teljes listája (2008-tól) itt érhető el

Az Egy olvasó naplója blog leglátogatottabb cikkei – 2015. március

1. A csúnyábbak boldogabbak? 

2. Cicaharc királynők módjára

3. Értjük-e már az internetet? 

A TOURázzunk együtt blog legolvasottabb témái – 2015. március

1. Peloton-mesék: az első Milánó-Sanremo

2. Már megint az időjárás

3. A kerékpársport új mumusa: a szelfi